Bejegyzések tőle admin

Kaláka Együttes

“A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, „szív-némaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot” – írta Kányádi Sándor a Kaláka együttesről, a 25 éves jubileumára. A zenét és költészetet ötvöző […]

Pátkai Rozina és Zenekara

Az olasz gyökerekkel rendelkező magyar énekesnő, Pátkai Rozina, számos nemzetközi verseny díjazottja, elismeréseinek sorát jazz és Fringe fesztiválok színpadain gazdagította szerte a világban. Tavaly év végén jelent meg az énekesnő második albuma, a főként saját szerzeményekből álló Paraíso na Terra, amelynek dalait szintén a latin dallamok inspirálták, de már egy teljesen egyéni zenei világba vezetik […]

Angster re-generációk – Vizuális mozgásszínház

Egy orgonakészítő dinasztia sorsa – interdiszciplináris előadás Koncepció, koreográfia, díszlet- és fényterv, jelmez: Bérczi Zsófia „2017-ben ünnepeljük az Angster József által 1867-ben alapított orgonagyár 150 éves évfordulóját. Az előadás belső drámáját két azonos nevű, ám ellentétes sorsú gyárvezető élete adja. A kácsfalusi német anyanyelvű gyáralapító erős hittel és tehetséggel építette fel Közép-Európa egyik leghíresebb orgonagyárát, […]

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Szombat délelőtt  a Regélő Fehér Táltos Dobcsapata adja meg a ritmust az idei Temesvári Magyar Napoknak. A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult 27 fővel. 2010-ben közhasznú fokozatot kaptak, alapítójuk és vezetőjük Putnoki Tibor. Céljuk  a magyarságtudat erősítése, az ősi magyar néplélek sajátosságainak, belső értékeinek felidézése, felszínre […]

Újra betöltjük a teret!

A nagy sikernek örvendő Temesvári Magyar Napok immár második alkalommal kerül megrendezésre a belvárosi Opera téren idén szeptember 22-24. között. Az esemény az itt élő és elszármazott magyar családok, civil szervezetek, intézmények, vállalkozók és művészek közös rendezvénye. A három nap alatt igazán színes program kínálattal várjuk az érdeklődőket: könnyűzenei és jazz koncertekkel, színházi előadásokkal, népzenével […]

Tombolasorsolás

Október 2-án, a Bikini koncert előtt kerül sor a tombolasorsolásra, az Opera téri nagyszínpadon. Sok más meglepetés mellett főnyereményként négy wellness csomagot sorsolunk ki az alábbi turisztikai hivatalok és cégek jóvoltából:   HUNGUEST HOTEL FORRÁS****SUPERIOR, Szeged Welnesscsomag: 2 éjszakás szállás 2 fő részére, kétágyas szobában, félpanzióval, naponta korlátlan belépővel a szomszédos Napfényfürdő Aquapolisba.   SÓSTÓ-GYÓGYFÜRDŐK […]

Játszó- és alkotóház, hogy játszva alkoss!

Ahhoz, hogy a család apraja-nagyja megkapja a magának megfelelő programokat, állandó programjaink között szerepelnek a családi programok is: szombaton 11:00-16:00, illetve vasárnap 11:00 és 17:00 óra között. A temesvári Magyar Játszóház egésznapos programokkal várja a kis érdeklődőket. A Játszóház 2009. november végén indult el, a város környékén élő kis és még kisebb gyerekek számára.  Azóta […]

Vándor Miska és az elátkozott kút – Bábelőadás

Október 2.-án, vasárnap 12 órától bábelőadásra hívunk kicsiket-nagyokat! Az előadás hőse Vándor Miska, a vásári bábjátékra jellemzően, furfangos és igazságosztó. Harsány és pergő beszéde magára vonja a figyelmet. Bátran áll szembe minden kihívással, néha már – már gyermeteg naivitással. Félelme és öröme teszi leginkább emberivé. A hétköznapi ember allegóriája, elhiteti nézőjével, hogy minden legyőzhető. Eléri, […]