08-hazicsokiszinei3-2

Molnár Krisztina – A házicsoki színei

Vasárnap 11 óra 30 perctől Molnár Krisztina könyve, A házicsoki színe kerül bemutatásra a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előterében. Szuszami Zsuzsa újságíró, művészettörténész így ír a könyvről:

“Molnár Krisztina gyermekkorának színei – az ezekre rímelő történetekkel és rajzokkal – remekül adják vissza mindazt, ami a kommunizmus volt számunkra, annak a generációnak, amely akkor volt gyerek, kamasz, és indult el a felnőtté válás útján. Ez volt gyermekkorunk, a maga színeivel, történeteivel, amelyben mindennek helye volt, még akkor is, ha a banán és a rajzfilm hiánycikk volt, túl sok volt a pionírruhás felvonulás és a sorok túl hosszan kígyóztak az üzletek előtt. Kaland volt számunkra a sorban állás, és kaland a felvonulás. Életünk rendjéhez tartoztak a disznóvágások a tömbházak között, izgalommal vártuk a gyertyafényes estéket, mert rendszeresen elvették a villanyt, természetessé vált a nyakunkban lógó kulcs és jó kaland volt az őszi mezőgazdasági munka az iskolával. A kommunizmus a mi kis világunkon kívül tombolt, szüleinknek köszönhetően burokban éltünk. Gyermeki létünk, saját álmainak és vágyaink burkában, ártatlanul, őszintén, és építettük majdani felnőtt életünket. Molnár Krisztina történeteiben olyan kort rajzol meg, amely már felnőttként, visszatekintve színezhető ki. A pársoros kis „ettűdök” a képzőművész eszköztárában színekké változnak. A művész ezúttal nem csak rajzokkal, hanem szavakkal is mesél, a két világ pedig remekül kiegészíti egymást. Felnőttként már ott az értékítélet, a gyermeki természetességgel megélt események átalakulnak: a sorban állás a hideg szürkeséggel kapcsolható szorosan össze, a felvonulások csakis irritálóan piros-sárga-kékek lehetnek, és a villanyspórolós esték gyűlölt feketék. A szöveghez társuló rajzok, kollázsok nem illusztrálják a történeteket, hanem a kor hangulatát tükrözik: a kék egyenruha kényszerét, az ünnepi felvonulások elmaradhatatlan kellékeit, a tömbház udvarok disznóvágásait. A színek fokozatosan kivirulnak, a történetek a fekete és a fehér közönyéből egyre fényesebbé válnak, a kötet végén felragyog a gyerekszoba intim szférája. A gyermekkor akkor is életünk meghatározó és legszebb korszaka, ha a nélkülözés és az elnyomás sötét erői irányították a körülöttünk lévő világot. A gyertyafény, amely mellett a leckét írtuk, mindent beragyogott.”